Ugrás a tartalomra

Állami Áruház

multbanezo50 küldte be máj 13, 2014 időpontban
Hely/kategóriák

A főtéren a református templom mellett levő eklektikus bazársort a református egyház építtette 1877-78-ban Pártus Gyula tervei alapján.
A II. világháborút követően államosítások sora kezdődött, mely a bazársort sem hagyta érintetlenül. Az eddig egymástól független magánkereskedők üzletei állami kézbe kerültek, azokat összevonták, a helyiségeket átalakították, így 1949. nov. 7-én megnyílt az eső Állami Áruház.

A fejlődő város azonban "kinőtte" a helyet és 1983-ban a Nagykőrősi utcában nyílt meg utódja, a Centrum Áruház.

Forrás: kecskemet.blog.hu

A református bazár földszintjén 1988 óta étterem üzemel. Kezdetben Liberté néven működött, majd 2002-ben az önkormányzati pályázaton új cég nyerte el az üzemeltetést és Túróczy néven élt tovább, majd 2007-től újra Liberté lett.

Forrás: bacs-kiskun.hu

2012-ben Rozmaring Étterem és Centrum Kávézó néven megint új bérlőhöz került. 2014-től ismét hasznosításra vár.

 

 

 

 

Cím

Szabadság tér 7
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok